Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Korábban nem látott fotók is megjelentek az albumban

Eddig nem publikált képeket is találnak az érdeklődők Szebeni András LGT-ről készült fotóalbumában. A csütörtök esti dedikáláson Keresztury Tibor, a Litera.hu főszerkesztője mutatta be a kiadványt, hangsúlyozta: a mű érdekessége, hogy olyan pillanatokat örökít meg, amelyeket a közönség nem láthatott, illetve sok olyan kép van benne, amely eddig sehol nem jelent meg. Ráadásul szerinte fotóművészeti értelemben is értékes a gyűjtemény.

Az érdeklődők a beszélgetés után kérdezhettek, fotókat készíthettek, és természetesen dedikáltathattak is. Szebeni András fotóművésszel és az LGT négy tagjával - Presser Gábor, Somló Tamás, Karácsony János és Solti János - találkozhattak a rajongók az Írók Boltjában tartott eseményen.

"A fényképész azért fényképez, hogy megmutassa másoknak, amit ők nem látnak" - írja Presser Gábor az album bevezetőjében - hozzáfűzve, hogy "Valamint más okokból is." Ezen okok közé Szebeni Andás esetében a személyes érintettség és a művészi kifejezésvágy biztosan beletartozik. Közel négy évtizedes kapcsolat fűzi az LGT-hez - belülről követi a történetet a kezdeti időktől a jelenig. Innen látásmódjának érzelmi fedezete, átfűtöttsége és művészi hitele.

A könyv három helyszínre, három legendás eseményre, az 1979-es tabáni koncertre, a Sándor Pál által forgatott 1980-as LGT-showra, valamint az 1992-es, a Nyugati pályaudvaron megrendezett búcsúkoncertre épül, tagolódik. Három olyan alkalom művészi dokumentálását tartalmazza tehát, melyek nélkül az LGT története nem elmesélhető. S hogy az exkluzív kiállítású, dalszöveg-idézetekkel színesített album ne a szoborállítás alkalma legyen, hanem egy rendkívül élvezetes időutazás, újraélés élményét nyújtsa, arról a fényképész közelnézetén túl a képekhez személyes kommentárokat fűző Presser Gábor humoros, rezignált, vallomásos, meditatív jegyzetei gondoskodnak.

0 Tovább

Jön, jön, jön az LGT-s fotóalbum

Március 28-án tartják az LGT – etűdök kamerára és három helyszínre – című fotóalbum dedikálással egybekötött nyilvános bemutatóját. Az esemény Budapesten, az Írók Boltjában lesz, 17 órakor kezdődik majd. Keresztury Tibor, a Litera.hu főszerkesztője, a MüPa irodalmi szerkesztője mutatja be az albumot, és beszélget Szebeni Andrással és Presser Gáborral. Ott lesz és dedikál Somló Tamás, Karácsony János és Solti János is.

A kiadványt az LGT február 15-16-17-én megtartott teltházas Aréna-beli koncertjeihez időzítve
jelentette meg a ShowTime.

A huszonnégy önálló albumot, közel ötven bel- és külföldi kiállítást jegyző, Balogh Rudolf-
díjas Érdemes Művész szakmája azon elismert, legjelentősebb mesterei közé tartozik, akik
számára a fényképezés nem a puszta megörökítéssel azonos. „A fényképész azért fényképez,
hogy megmutassa másoknak, amit ők nem látnak” – írja Presser Gábor az album bevezetőjében – hozzáfűzve, hogy „Valamint más okokból is.” Ezen okok közé Szebeni Andás esetében a személyes érintettség és a művészi kifejezésvágy biztosan beletartozik. Közel négy évtizedes kapcsolat fűzi az LGT-hez – belülről követi a történetet a kezdeti időktől a jelenig. Innen látásmódjának érzelmi fedezete, átfűtöttsége és művészi hitele.

A könyv három helyszínre, három legendás eseményre, az 1979-es tabáni koncertre, a Sándor Pál által forgatott 1980-as LGT-showra, valamint az 1992-es, a Nyugati pályaudvaron megrendezett búcsúkoncertre épül, tagolódik. Három olyan alkalom művészi dokumentálását tartalmazza tehát, melyek nélkül az LGT története nem elmesélhető. S hogy az exkluzív kiállítású, dalszöveg- idézetekkel színesített album ne a mitizálás, a szoborállítás alkalma legyen, hanem egy rendkívül élvezetes időutazás, újraélés élményét nyújtsa, arról a fényképész közelnézetén túl a képekhez személyes kommentárokat fűző Presser Gábor humoros, rezignált, vallomásos, meditatív jegyzetei gondoskodnak.

0 Tovább

Újra lett LGT

Bő 15 éve annak, hogy bejelentették: újra van LGT. 1997 októberében, a Friderikusz-showban hangzott el a bűvös mondat. Az újra összeállt Loksi a legnagyobb titokban készítette el legújabb lemezét, a 424 - Mozdonyoperát. Egyből el is játszottak két dalt róla a nézőknek. A műsor után éjjel 11-kor 28 lemezbolt nyitott ki országszerte, így azok, akik azonnal szerezni akartak az albumból, rögvest megvehették a korongot. Nagy volt a siker, hamarosan platinalemez lett a kiadvány. November végén az 50mló koncerten a Körcsarnokban fellépett Presser Gábor, Karácsony János és Solti János is, vagyis újra együtt zenéltek: négyen együtt a Visszatérést játszották. Az év utolsó két hónapjában járták az országot, dedikáltak. A MÁV stílusosan az IC-kocsikhoz csatolt Kádár-különvagonban szállította a vidéki helyszínekre a bandát.

0 Tovább

Gyorsan kellett keríteni egy dobost

1976. október 29–30. : Két tv-koncert Kelet- Berlinben. Németh Gábor, a Skorpió dobosa ugrik be, az utolsó pillanatban. A koncerteket így megtarthatják, de az Interkoncert az LGT működési engedélyének bevonásával büntet azt est megmentéséért, mivel nem "jelentették", hogy másik zenész játszik két alkalommal... Két hét múlva az LGT-nek már egy szerződött romániai turnéra kell indulnia, amiért is a működési engedély újra érvényes lesz, mivel az Interkoncert tetemes pénzt húz az ügyből... Hazaérve tovább tart vezér nélküli tanácstalanság. A szerkesztő Módos Péter váratlanul felkéri a 3/4 zenekart egy 15 perces önálló tévéműsorba. Körcsarnok. Vékony, szemüveges fiú aggódik a fal mellett szép fekete dobjaiért. A három LGT-s felváltva püföli az ő drága kölcsönhangszerét a kamera kedvéért. Aztán amíg a stúdióban az „Ahogy mindenki” egyzongorás felvételei folynak, Somló elindul haza, de még elmentében úgy dönt hogy szerződteti a folyosón a dobszerkó tulajdonosát… A vékony szemüveges a bajszát simogatja. Ott marad. Ő a Solti. Most már az LGT-ből. Presser: „És amíg én benn a kamerák előtt a zongorát püföltem, Somló kinn szerződtette a Soltit."

0 Tovább

lgtmaraton

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek