Megosztom veletek Soma Mamagésa véleményét az LGT koncertjétől. Egyébként a facebookon is olvashatóak ezek a sorok. Íme:-)

3 és fél órás volt ( szünet nélkül) az LGT zseniálisan felépített, előadott, megvalósított, bevarázsolt koncertje. Le a kalappal! Hatalmas élmény volt, hol a könnyeim potyogtak, hol lúdbőröztem, hol nevettem, hol velük énekeltem, máskor meg csak lehúnyt szemmel repültem bele a zenébe. ( Egyszer még mondtam is magamnak: „szídd föl begyem a sok zenét!”)

Szabályosan éreztem, hogy még a sejtjeim is táplálkoznak belőle.
10 zenész volt a színpadon ( plusz egy számban egy vendég gitáros), és természetesen kotta nélkül játszották az éltető zenét. ( Rengeteget próbáltak hónapokon át, ez érződött is.)
Nagyon profi dramaturgiával lett felépítve az egész, egy percre nem pilledt le ( mi sem bizonyítja jobban, a végén már majd szétrepedt a hólyagom, de nem volt szivem kimenni pisilni, mert annyira magával ragadó, beszippantó volt a koncert.)


Tele volt az Aréna, óriási energia volt, amikor az ismert számokat együtt énekelte a tömeg. Jó néhány zseniális slágerük megszólalt a tömeg által is.

Megkockáztatom, hogy az LGT minden idők legkiválóbb magyar pop-rock zenekara. Varázslatos, hogy ezt a magas zeneiséget el tudták juttatni a néphez is! Presser Gábor hihetetlenül sok oldalú, hatalmas tudású művész. Nagy tudású művész még van jó néhány, de ilyen sok oldalú, ennyi stílusban mesterien jártas nem nagyon.


De ugyanígy sorolhatnám a többi zseniális zenészt is, az ezer hangszeren játszó, fantasztikusan éneklő Somló Tamást, a gyönyörű dalokat író, és még mindig tüzesen gitározó Karácsony Jánost, a kiváló dobost Solti Jánost, s a többi nagyszerű muzsikust.


Úgyhogy rengeteg íze, színe volt az estének minden szempontból, ugyanis a hangzás mellé látvány és fénytechnika is párosult. Szellemesek voltak a kivetített képek, az Aréna közepére bevarázsolt Tabán ( fű nélkül, mindenféle fű nélkül…ez finom poén volt) , a táncosok pillanatnyi felvillanása.


Nagyon izgalmas és szellemes hangszerelési megoldásokkal volt tele az este, és volt 1-2 szám, amikor nekem totálisan bejött az Emerson Lake and Palmer, azon belül is azok a „jó elborult” számok, amikor szinte azt érzed, hogy a zene túllép a 3 dimenzión. Újakat nyit.
Egyértelmű, hogy a zenében van a legnagyobb varázserő! Köszönjük LGT!!!